Keczeli Viola

Keczeli Viola 2014-ben Dietetikus (BSc), 2016-ban Okleveles táplálkozástudományi szakember végzettséget (MSc) szerzett a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. Jelenleg az intézmény állami ösztöndíjas PhD hallgatója. Szakmai tudásával oktatóként segít az általunk szervezett továbbképzéseken. Violáról tudjuk, hogy nem csupán a tálplálkozástudomány tölti ki az életét, hanem kiemelkedően fontos szerepe van számára a mozgásnak is, ami nem is csoda, hiszen sportoktatói végzettséggel is rendelkezik.

 

- Mielőtt oktatni kezdtél Te is itt tanultál az Egészségtudományi Karon. Honnan eredt a dietetikus szakma iránti érdeklődés, a doktori iskola és a felsőoktatásban való tanítás gondolata?

Magával a dietetikus szakmával elég későn és tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően ismerkedtem meg. A gimnázium végéig mentőtiszt szerettem volna lenni vagy biológus, de az utolsó pillanatban rájöttem, hogy ezek közül egyik sem passzol hozzám igazán. Az ételek, a főzés és a nagyüzemi konyha iránti szeretet édesapámtól ered, aki főszakács egy pécsi étteremben immáron lassan 35 éve. A tanítás és a tanulás iránti érdeklődésem pedig vélhetően édesanyám érdeme, aki általános iskolai tanár. Már kisgyermekkoromban mindkettő munkakörbe bekapcsolódhattam, és bár a maga nemében egyiket sem éreztem sajátomnak, így ötvözve az intuíciókat, az empátiát és a megszerzett tudást az egyetemen viszont kibontakozhattam. Dietetikusként volt szerencsém nem csak kórházi osztályon dolgozni, hanem az élelmezésvezetésbe is belekóstolhattam a munkám során.

 

- Most a PTE Egészségtudományi Karán dolgozol. Mi motivál leginkább a dietetikusként végzett munkádban?

Talán sablonosan hangzik, de leginkább az, hogy a megszerzett tudásommal segíthessek másokon, legyen ez csak egy apró tanács mellyel kis lépésekben változtathatnak az életmódjukon, vagy egy teljes életmód váltás megvalósítása.

 

- Mi az, amit különösen szeretsz a munkádban?

Hogy nagyon változatos, mindig új kihívásokkal szembesülök, nem csak azért, mert más és más minden beteg, hallgató és minden kliens akikkel találkozhatok, hanem azért is mert folyton lépést kell tartanunk az állandóan fejlődő táplálkozástudománnyal.

 

- Az eddig elért eredményeid közül mire vagy a legbüszkébb?

A büszkeséget még úgy gondolom egészségügyi szakemberként tanulnunk kell, hiszen hajlamosak vagyunk lebecsülni a nagyszerű eredményeinket és szerényen kezelni, például a mindennapi apró segítségek amiket nyújtunk a betegeknek, klienseknek mind sokat számítanak, mindre büszkék lehetnénk, de a fokozott empátiánkból, önzetlenségünkből és szerénységünkből kifolyólag ezeket gyakran alábecsüljük.

 

- Mi az, ami bátorságot ad és segít túllendülni a kihívásokon?

Szakmailag bátorságot és magabiztosságot a megszerzett tudomásomból tudok meríteni, mely mentoraimnak köszönhetően nagyon sokrétő és biztos alapokon nyugszik. Az újabb kihívásoknak mindig örülök, igyekszem úgy gondolni rájuk, mint egy újabb fejlődési lehetőségre.

 

- Az egészséges táplálkozással kapcsolatos fokozott érdeklődés a dietetikus szakmát is népszerűbbé tette, mi a véleményed erről?

Annak nagyon örülök, hogy hazánkban is kezd felértékelődni az egészséges táplálkozás, az egészséges életmód fogalma. Egyre többen ismerik fel, hogy a prevenció, azaz a megelőzés mennyire fontos, hogy bizonyos betegségek előfordulását, mint például a kettes típusú cukorbetegség csökkenthetjük ha odafigyelünk az étkezésünkre. A gond az, hogy rengeteg félrevezető, hamis és kizárólag marketing szemléletű információhoz jutnak hozzá az internet közvetítésével az emberek, melyeknek megcáfolása és eloszlatása nekünk, képzett szakembereknek lesz a fontos küldetése, hiteles, elfogadott, tudományos tényekre alapozva.

 

- Egy dietetikus mennyire tudja a saját szűkebb és akár tágabb családi körében elhinteni a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságát?

Ráerőltetni senkire sem szoktam túlzottan a szakma elveit, hiszen, ha valaki nem szeretné a változást, vagy nem kíváncsi az elvekre és esetleg tanácsokra, ha erőltetjük főleg nem érhetünk el pozitív változást. Természetesen, ha hozzám fordulnak mindig segítek, és én is igyekszem jó példával járni. Szakmai ártalom, hogy bevásárláskor figyelem a bevásárlókosarakat például, de senkihez nem lépek oda ismeretlenül, hogy tegye vissza a polcra például az energiaitalt. Az egyéni tanácsadások során és a betegekkel, hallgatókkal szemben természetesen más a felállás, mint a családi és baráti körben, vagy ismeretlenekkel.

 

- Hol látod magad 5 év múlva?

5 év múlva a tervek szerint szakmailag már PhD fokozattal fogok rendelkezni, mely új lehetőségeket nyit majd meg előttem remélem. Az oktatást, a dietetikai tanácsadásokat és a kutatást mind több tudással és ugyanilyen elhivatottsággal fogom végezni remélem, mentorálva a fiatalabb generációt.

 

- Mennyire fontos számodra a szabadidő és hogyan tudod összehangolni azt a munkáddal?

Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a munka mellett kikapcsolódhassunk, regenerálódhassunk, pihenhessünk és levezethessük a munkával és a mindennapokkal járó stresszt, akár hétköznapokban és a hétvégén is. A regeneráció és pihenés szervesen hozzájárul a mentális egészségünkhöz, mely befolyásolja testünk egészségét is. Személyszerint nagyon ügyelek arra, hogy mindig jusson idő a barátokkal találkozni, a családdal eltölteni időt, illetve sportolásra, kikapcsolódásra, legyen az akár egy jó könyv vagy egy mozis este. Hetente legalább három alkalommal igyekszem sportolni, mely nekem öröm és kikapcsolódás, az egyetemen is igyekszem ezt az örömöt átadni a hallgatóknak, szeptembertől mozgásos kurzusokkal is várom őket.